EGY DEFEKT DÖNTÖTTE EL A GIGÁSZOK CSATÁJÁT MONTE CARLOBAN, ÍGY OGIER MÁSODIKKÉNT ÉRT CÉLBA

EGY DEFEKT DÖNTÖTTE EL A GIGÁSZOK CSATÁJÁT MONTE CARLOBAN, ÍGY OGIER MÁSODIKKÉNT ÉRT CÉLBA

A TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team erősen kezdett az idei bajnokság első fordulójában. Az új GR YARIS Rally1 versenyautót vezető Sébastien Ogier összetettben a második helyen futott be, Kalle Rovanperä pedig negyedik lett Monte Carloban. A versenyen szinte végig az élen álló Ogier-t egy defekt fosztotta meg az újabb Monte Carlo-i bajnoki címtől, a Toyota azonban így is szép eredményt ért el és értékes tapasztalatokat gyűjtött az új 520 lóerős hibrid elektromos versenygéppel a Rally Világbajnokság évadnyitó futamán.

 

Egészen az utolsó pillanatokig úgy tűnt, hogy Ogier tovább bővíti a rekordját, és immár a kilencedik alkalommal arat győzelmet a Monte Carlo Rallyn, ám az utolsó előtti szakaszon váratlan csavar nehezítette meg az izgalmakkal teli hétvégi küzdelmet. A bal első abroncs defektje miatt a 24,6 másodperces előny 9,5 másodperces hátránnyá változott. Az új navigátorral, Benjamin Veillas-szal közösen Ogier mindent beleadott az utolsó szakaszon, hogy behozza ezt a különbséget, de a 10 másodperces büntetéssel együtt, amit kiugrásért kapott, végül 10,5 másodperces hátránnyal a második helyen végzett.

Rovanperä és navigátora, Jonne Halttunen a negyedik helyen végeztek, ami szintén komoly előrelépés – a hétvége során folyamatosan sikerült növelniük a tempót. Végül három szakaszgyőzelemmel zárták a hétvégét – köztük a rallyt záró Power Stage megnyerésével. Ennek köszönhetően öt bónuszpontot kaptak Rovanperäék, amivel jelenleg a harmadik helyen állnak a bajnokságban – a legelőkelőbb pozícióban a teljes szezonban küzdő pilóták közül, mivel többek között Ogier is csak néhány jeles eseményen vesz részt az idén.

Elfyn Evans szintén harcban volt az első helyért, de szombaton kicsúszott, amivel 20 percet veszített. Az utolsó napon a Power Stage bónuszpontjaira koncentrált és második helyen futott be a GR YARIS Rally1 versenyautó kettős győzelmét eredményezve.

A csapat mindhárom különítménye szakaszgyőzelmekkel bizonyította képességeit a hétvégén – az új versenyautó a 17-ből kilencen volt a leggyorsabb. Mindez azt bizonyítja, hogy az új Rally1 szabályozás szerint is gyors és megbízható autót sikerült alkotni – a rally csúcskategóriájának történelmében elsőként hibrid hajtással. Monacóban Kazuki Nakajima is jelen volt, akik a TOYOTA GAZOO Racing Europe frissen kinevezett alelnökeként lehetett szemtanúja a GR YARIS Rally1 sikeres debütálásának.

A TGR WRC Challenge Programban vezető Takamoto Katsuta már a harmadik egymást követő alkalommal ért célba a Monte Carlo Rally sikeres teljesítésével, és egyben a nyolcadik helyet hódította el. Az utolsó napon néhány szakaszon már a legjobb háromba is bekerült, elhódítva néhány pontot az újonnan létrehozott TGR WRT Next Generation csapat számára.

 

A Toyota világszintű elnöke, a maga is mesterpilóta Akio Toyota ekként kommentálja az évadnyitó futam eredményét: „Seb nagyon közel állt ahhoz, hogy behúzza kilencedik győzelmét is a Monte Carlo Rallyn, és örömmel láttam, hogy az új navigárorral, Benjaminnal nagyon jól ment a közös munka. Új versenyautónk, a GR YARIS Rally1 szintén nagyon jól viselkedett a kezei alatt. Az újdonság az új szabályozásnak megfelelő, elektrifikált autóként teszi fenntarthatóbbá a sportot. Úgy vélem, kimagasló teljesítménye mellett is kifinomult kezelést igényelt, de Seb a komoly kihívás ellenére is gyorsan barátságot kötött vele. Tisztelem őt a képességeiért. Emellett szeretném kifejezni tiszteletemet a FIA vezetősége, a WRC szervezője és a felkészülést elősegítő minden más személy és szervezet iránt, akik elősegítették, hogy a gazdag történelemmel és hagyományokkal rendelkező Rally Világbajnokság elektrifikált versenyautókkal és új üzemanyaggal léphessen előre a karbonsemlegesség irányába. A többi csapatunk egyelőre úgy tűnik, hogy még az ismerkedési fázisban tart az új versenyautóval, de öröm volt látni, hogy TGR pilótánk ilyen jó időket futott a harmadik napon. Az, hogy miképpen alakul a csapatok és az új GR YARIS Rally1 viszonya eseményről eseményre, egy különösen izgalmas évet vetít előre, ugyanakkor egy kicsit úgy érzem, hogy valami hiányzik, amikor azt látom, hogy a versenyautók teljesen csendben hagyják el a szervizparkot. A versenyautónk alapját a Yaris adta a tavalyi évig, ami idéntől a GR Yarisra változott. A GR Yaris egy sorozatgyártású sportautó, amit mi pontosan azért készítettünk a Toyotánál, hogy győzelmeket hozzon a motorsportban. Most végre rajthoz állhatott az újdonság. Büszke vagyok a teljesítményünkre és szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki segített nekem a GR Yaris létrehozásában. Tudom, hogy azon csapattársainknak se volt könnyű dolga, akik a GR Yarist GR YARIS Rally1 versenyautóvá alakították és nagyon keményen dolgoztak. Szeretnék köszönetet dolgozni a finnországi és kölni központunk minden tagjának és vezetőjüknek, Jari-Mattinak. A szezon még csak most kezdődött és úgy hiszem, hogy folytatni tudjuk a közös, jó munkát. Emellett nagyra értékelem a rajongók folyamatos támogatását, ami nélkül nem tartana ott a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team, ahol tart. Nagyon köszönöm. Külön köszönet azoknak a rajongóknak és nézőknek, akik Elfyn-t és Takamotót segítették a szakaszokon. Láttam videókat erről a közösségi médiában. Nagy segítségüknek köszönhetően a két autó folytathatta a versenyt. Ezúton is köszönöm!”

 

„Természetesen egy kicsit csalódottak is vagyunk jelenleg, hiszen nagyon közel álltunk az abszolút győzelemhez, ám a motorsport néha ilyen, ezt pedig el kell fogadnunk. A legfontosabb, hogy tudjuk, hogy olyan versenyautónk van, amivel képesek vagyunk a győzelemre, emellett pedig az újdonság megbízhatósága is optimizmusra ad okot a szezon többi versenyére. Seb nagyon jó munkát végezett, de sajnos a szerencse most nem az ő oldalán állt. Kalle sokat fejlődött a rally kezdetéhez képest és nagyon jól teljesített a Power Stage-en. Elfyn szintén jól teljesített itt, de a szombati hibája hátráltatta a jó összetettbeli szereplésben. Szeretnék gratulálni az M-Sportnak és a Fordnak, akikkel jó újra harcba szállni, valamint Sébastien Loebnek a lenyűgöző teljesítményért; elképesztő győzelmet arattak ezen a hétvégén, amit a rajongók nagyon élveztek.” – teszi hozzá Jari-Matti Latvala csapatvezető

 

Hatalmas öröm volt ismét rajthoz állni ezen a különleges eseményen, főleg, hogy ilyen lenyűgöző küzdelemben vehettem részt. Végül nem tudtam győztesként zárni a hétvégét, de büszkék lehetünk magunkra. Benjamin és a csapat is kiváló munkát végzett. Remek teljesítményt mutattunk végig és nem volt semmi gondunk az autóval, ami fantasztikus eredmény. A sors másként döntött, de még így is mosollyal tölt el a visszaemlékezés az izgalmas küzdelemre. Úgy hiszem, hogy semmit nem tehettem az utolsó előtti szakaszon elszenvedett defekttel szemben. Ez egy olyan részen történt, mit az első futamon sikerült kikerülnöm, ám a második alkalommal lehetetlen volt megkerülni az akadályt: a pálya nagyon sáros volt és a többiek nyomvonalát kellett követnem. Gratulálok Sébastien és Isabelle győzelméhez – lenyűgöző teljesítményt nyújtottak egy nagyon szoros küzdelemben. Kiváló hétvége volt ez a sport számára.” – kommentálja az eredményt Ogier.

 

 „Izgalmas hétvége volt ez sok tekintetben, de meglehetősen frusztráló volt elszenvedni a hibát, ami nagyon sokba került szombaton. Jól tudtam dolgozni az autóval, de ez nem sokat számít, mivel kevés ponttal zártuk a rallyt, ami egyértelmű csalódás. Jó időt futottam a Power Stage-en, de talán a legvégén nem hoztam ki a legtöbbet a hibrid rendszerből a trükkös körülmények miatt. A csapat viszont kiváló munkát végzett. Nem tudtunk sokat tesztelni, ám még így is jól működött az autó a hétvégén. Abszolút hibamentesen tudtunk harcba szállni, amit nagyon köszönök a csapatnak.” – teszi hozzá Elfyn Evans.

 

 „Örömmel láttam, ahogy a hétvége során folyamatosan javult a teljesítményünk. Nem igazán tudtam, hogy az elején mi történik, de hittünk magunkban, nagyon odatettük magunkat és egyre inkább megtaláltuk a közös hangot az autóval. Mindent megtettünk, sokat javítottunk a beállításokon és még jobban megismerhettem az autót. Nagyon köszönöm a mérnökeinknek, hogy segítettek egyre többet kihozni magamból és az autóból. Így végül egy egészen pozitív hétvégét zárhattunk, jó szerepléssel a Power Stage-en. Ezek fontos pontok és így vezető helyen tudunk majd nekivágni a Svéd Rallynak, ami jó dolog, még akkor is, ha nekünk kell elsőként elrajtolni a szűz szakaszokon. Ez trükkös feladat lesz, de mindent beleadunk majd.” – avat be Kalle Rovanperä.

 

A Monte Carlo Rally végeredménye

1 Sébastien Loeb/Isabelle Galmiche (Ford Puma Rally1) 3h00m32.8s

2 Sébastien Ogier/Benjamin Veillas (Toyota GR YARIS Rally1) +10.5s

3 Craig Breen/Paul Nagle (Ford Puma Rally1) +1m39.8s

4 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) +2m16.2s

5 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Ford Puma Rally1) +6m33.4s

6 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +7m42.6s

7 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia Rally2 evo) +11m33.8s

8 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +12m24.7s

9 Erik Cais/Petr Těšínský (Ford Fiesta Rally2) +12m29.2s

10 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia Rally2 evo) +13m41.3s

21 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +23m10.5s

 

Mi következik?

A Svéd Rally (február 24-27.) a szezon egyetlen versenye, amely teljes mértékben téli körülmények között, hóban és jégen zajlik. Idén még északabbra költözik a megmérettetés – az új helyszín Umeåban azt jelenti, hogy a pilóták kizárólag új szakaszokkal találkozhatnak. A szöges gumik kivételesen gyors száguldást eredményeznek majd a különleges körülmények dacára, az év egyik leggyorsabb megmérettetését eredményezve.

Felső