A TOYOTA YARIS WRC-VEL SZEREZTE MEG HETEDIK RALLY-VILÁGBAJNOKI CÍMÉT AZ OGIER-INGRASSIA PÁROS

A TOYOTA YARIS WRC-VEL SZEREZTE MEG HETEDIK RALLY-VILÁGBAJNOKI CÍMÉT AZ OGIER-INGRASSIA PÁROS

A Toyota Yaris WRC-vel aratott győzelmükkel Sébastien Ogier és navigátora, Julien Ingrassia megszerezték hetedik világbajnoki címüket a 2020-as Rally Világbajnokság (WRC) idényzáró futamán, az eseménydús, drámai fordulatokban gazdag Monza Rallyn. Ezzel a Toyota a 2018-as konstruktőri és 2019-es egyéni világbajnoki cím után 2020-ban is egyéni világbajnoki címet szerzett, úgy, hogy az évad végén a dobogó két legfelső fokán Toyota pilóta áll.

Ogier legfrissebb sikerét a TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapatával töltött első idényében aratta. A francia versenyző lett az ötödik pilóta, aki az utóbbi 30 év során WRC világbajnoki címet szerzett a Toyotával, és Ogier idén visszavette Ott Tänaktól a 2019-ben ezzel a csapattal elhódított koronát. A koronavírusjárvány miatt egyetlen másikhoz sem hasonlítható idény során Ogier Elfyn Evanssal csapott össze a pilóták világbajnoki címéért az utolsó, monzai fordulóban, ami új és embert próbáló esemény a WRC versenynaptárában. A versenypályánál kijelölt,a pénteki esőzés miatt még nagyobb kihívást jelentő technikás, változó felületű szakaszok mellett a legénységek szombaton a környék hegyi útjaival is megismerkedtek, ahol a téli körülmények még nehezebbé tették a vezetést.

Az idén Svédországban és Törökországban már diadalmaskodó Evans szombaton dobogós helyen állt, amikor egy hihetetlenül csúszós jobbkanyarban lecsúszott az útról. Mivel ebben az idényben még nem végzett negyediknél gyengébb helyen, vasárnap az újrarajtolási szabályok szerint visszaállhatott a versenybe, ezzel megőrizve a minimális esélyt arra, hogy megszerezze élete első világbajnoki győzelmét. Ugyanakkor a kezdeményezés már Ogier kezében volt, aki szombat reggel vette át az első helyet a rallyn, olyan útviszonyok közt, amelyek leginkább a Monte-Carlo Rallyra emlékeztettek, ahol már hétszer győzött.

A monzai pálya és park körül kijelölt, három szakaszból álló utolsó napot 17,8 másodperces előnnyel kezdte. Ismét az eső nehezítette meg a versenyzők dolgát – különösen az utolsó szakaszon –, de Ogier megoldotta feladatot, 13,9 másodperces előnnyel fejezve be a rallyt. Ogier és Ingrassia mellett Tommi Mäkinen is fellépett a monzai célegyenes mellett elhelyezett dobogóra, hogy csapatfőnökként utolsó alkalommal átvehesse a trófeát, hiszen 2021 januárjától már a Toyota autóversenyzési tanácsadójaként dolgozik tovább.

 A Toyota kettős győzelmet ért el a pilóták és navigátorok mezőnyében: Evans és navigátora, Scott Martin másodikak lettek egy áttörést jelentő idény végén, melynek során első alkalommal voltak esélyesek a világbajnoki címre. A vadonatúj összeállítású csapat számára igen emlékezetes idényben Kalle Rovanperä és Jonne Halttunen is remekül szerepeltek, összetettben az ötödik helyen végezve, miután – a sportág csúcsán újoncként eltöltött évükben – hétből hat rallyn is bejutottak az első öt közé.

Az autógyártók világbajnoki mezőnyében a Toyota szoros versenyben második lett, alig öt ponttal lemaradva a győztes csapat mögött; ez az egész idényben állandó teljesítményt nyújtó pilótáinak köszönhető, akik a hét rallyból négyet is megnyertek. Takamoto Katsuta stílusosan teljesítette a TOYOTA GAZOO Racing WRC Challenge Programra tervezett öt fordulót a Yaris WRC-vel, megnyerve a gyorsasági szakaszt a futam végén. Ez volt számára az első alkalom, hogy ő érte el a legjobb időt egy WRC-eseményen.

Akio Toyoda, a csapat elnöke (és a Toyota világszintű elnöke)
Gratulálok Sébastiennek és Juliennek a monzai győzelmükhöz és a 2020-as világbajnoki címhez. A csapat egyik tagja küldte ezt a képet Sébastienről, ami egy perccel azelőtt készült, hogy elhagyta a szervizparkot, és a rajt előtti utolsó percben is a szakasz adatait ellenőrizte. Még versenyzés közben is udvariasan és kimerítően válaszolt Takamoto kérdéseire. Természetesen nagyon örülök a világbajnoki címének, de még boldogabb voltam, amikor megláttam ezeket a képeket. Köszönöm, hogy a mi csapatunkat választottátok és velünk küzdöttetek! Sajnos nem sikerült megszerezni az autógyártók világbajnoki címét. Úgy gondolom, azért nem, mert még hiányzik valami a Yaris WRC-ből és a csapatunkból. Elfyn talán arra gondol, hogy ez azért volt, mert szombaton ki kellett állnia. De közben neki voltak a legnehezebb pillanatai a baleset miatt, és hirtelen elúszni látszott a világbajnoki győzelem is. Mindezek ellenére az első dolog, amit a szervizparkba visszatérésekor mondott, hogy elnézést kér a csapattól, amiért nem tudott hozzájárulni a győzelemhez. Szomorú dolog, hogy lecsúsztunk róla, de megható volt látni, milyen erős benne a csapatszellem. Kalle szintén komoly fejlődést mutatott idén, ahogyan Takamoto is, aki megnyerte a gyorsasági szakaszt Monzában a legjobb pilóták előtt! Nagyon boldog vagyok, hogy itt vannak ezek a legénységek a csapatunkban, és hogy együtt küzdötték végig ezt a nehéz idényt. Nagyon köszönöm a pilótáknak, a navigátoroknak, a szerelőknek, a mérnököknek és az összes csapattagnak. Ez volt Tommi utolsó rallyja csapatfőnökként. Nagyon hálás vagyok neki. Amikor úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a WRC-be, őt kértem fel, hogy segítsen kifejleszteni az autót és felépíteni a csapatot. Hogy őszinte legyek, gondoltam arra is, hogy a kérésem túl nagy kihívás lesz számára. De alig egy év felkészüléssel megcsinálta: a csapat már a bemutatkozó fordulójában második lett, és megnyerte a következő fordulót Svédországban. Ezután sok nehézséggel kellett szembenéznünk, de minden egyes tapasztalat értéket jelentett, és erősebbé tette az autóinkat. Egyik legszebb emlékem, hogy együtt másztunk fel a Yaris WRC tetejére, amikor 2018-ban megnyertük a Finn Rallyt. Emellett Tomminak köszönhetően tudtuk kifejleszteni a GR Yarist. Ő vett rá minket a WRC-szereplés révén, hogy változtassunk azon, ahogyan az autókat készítjük. Ahogy azt már bejelentettük, a következő évtől autóversenyzési tanácsadóként dolgozik tovább velünk, továbbra is segítve a Toyotának, hogy egyre jobb autókat készítsünk. Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani a rally szervezőinek, akik lehetővé tették hét futam megrendezését ebben a nehéz helyzetben, és szurkolóinknak is, akik folyamatosan mellettünk álltak. Már várom, hogy 2021-ben világszerte izgalmas csatákat vívjunk versenytársainkkal!

Tommi Mäkinen (csapatfőnök)
Ismét remek érzés: kettős győzelmet arattunk a pilóták világbajnoki mezőnyében. Gratulálok összes pilótánknak és navigátorunknak, akik nagyszerű idényt zárnak. Az, hogy Seb hetedszer is világbajnok lett, hihetetlen teljesítmény, és örülök, hogy a mi autónkkal sikerült ezt elérnie. Elfyn szintén csodálatosan szerepelt, ahogy arra számítottunk is, amikor leszerződtettük. Emellett hálás vagyok az egész csapatnak. Nagyszerű munkát végeztek, és nagyon magabiztos érzéssel hagyom itt a csapatot. Ez remek példája a szilárd csapatmunkának, és annak, mennyi mindent lehet együtt elérni; mindig figyelni fogom őket, és lélekben mindig velük leszek.

Sébastien Ogier (a 17. rajtszámú autó pilótája)
Ez egy nagy nap számunkra. Hihetetlen hétvégénk volt, és nagyon-nagyon nehéz is egyben. Az utolsó szakasz bizonyosan pályafutásom kevésbé élvezetes emlékei közé tartozik. Nagyon durva volt, csak próbáltuk túlélni hibázás nélkül. Amikor idejöttünk, tudtuk, hogy csak győznünk kell ezen a rallyn. A rajt nagyon szoros volt, de tartottuk magunkat a tervünkhöz, és igyekeztünk fenntartani a nyomást. Ami Elfynenel történt, az sokat számított a bajnoki reményeinket tekintve. Ugyanakkor sajnáltam is őt és Scottot, hiszen nagyszerű idényük volt. Úgy érezem, a csapat is megérdemelte volna a győzelmet az autógyártók mezőnyében, hárman küzdöttünk öt ellen, és nagyon közel jártunk a sikerhez. De az én hetedik világbajnoki címem a csapat számára is szép eredmény, hiszen nélkülük nem sikerült volna, ezért nagyon köszönöm nekik, és már várom karrierem bónusz-idényét 2021-ben.

Elfyn Evans (a 33. rajtszámú autó pilótája)
Nyilván nehéz volt ismét odaállni a rajthoz azután, ami szombaton történt. A gyorsasági szakaszra gondoltunk már, és úgy gondolom, jó tempóban mentünk, de sajnos sikerült kétszer is megcsúsznunk az autóval extrém útviszonyok miatt. Azért szereztünk pár pontot is, hogy meglegyen a második hely Seb mögött a bajnokságban; gratulálok neki és Juliennek. Nyilván nem a második helyet akartuk megszerezni, de azért ez se rossz, és jobb, mint a korábbi eredményeim. Igazán élveztem első idényemet a TOYOTA GAZOO Racing csapatánál, és biztos vagyok benne, hogy azzal a motiváltsággal, amit a csapat mutat, tovább tudunk javulni, és jobb helyezést érünk el jövőre.

Kalle Rovanperä (a 69. rajtszámú autó pilótája)
Nagyon nehéz hétvége volt, és az utolsó nap csak a túlélésről szólt. A gyorsasági szakaszon nagyon óvatos voltam. Nagyon csúnya volt a murvás rész, és remek érzés volt túl lenni rajta, beérve a célba a rallyn. Elég szépen sikerült az első idényem a World Rally Car mezőnyében. Úgy gondolom, elég jól szerepeltünk. Voltak rallyk, ahol nem volt szerencsénk – ez normális ebben a sportban –, és voltak igazán jó hétvégéink is. A lényeg az, hogy elég kiegyensúlyozottan szerepeltünk az egész idényben, és bizonyítottuk, hogy gyorsak is tudunk lenni. Nagyon köszönöm a csapatnak és gratulálok Sebnek illetve Juliennek.

A Rally Monza végeredménye
1 Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) 2 ó 15p 51.0 mp
2 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) +13.9 mp
3 Dani Sordo/Carlos del Barrio (Hyundai i20 Coupe WRC) +15.3 mp
4 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Ford Fiesta WRC) +45.7 pm
5 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +1 p 11.1 mp
6 Andreas Mikkelsen/Anders Jaeger (Škoda Fabia Rally2 evo) +3 p 56.2 mp
7 Oliver Solberg/Aaron Johnston (Škoda Fabia Rally2 evo) +4 p 12.1 mp
8 Jari Huttunen/Mikka Lukka (Hyundai i20 R5) +5 p 15.4 mp
9 Mads Østberg/Torstein Eriksen (Citroën C3 R5) +5 p 27.4 mp
10 Pontus Tidemand/Patrik Barth (Škoda Fabia Rally2 evo) +5 p 53.0 mp
29 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +20 p 12.6 mp

Toyota világbajnoki címek a pilóták mezőnyében:
1990: Carlos Sainz (Toyota Celica GT-Four ST165)
1992: Carlos Sainz (Toyota Celica Turbo 4WD ST185)
1993: Juha Kankkunen (Toyota Celica Turbo 4WD ST185)
1994: Didier Auriol (Toyota Celica Turbo 4WD ST185)
2019: Ott Tänak (Toyota Yaris WRC)
2020: Sébastien Ogier* (Toyota Yaris WRC)

Felső