A TOYOTA BEHÚZTA A LE MANS-I MESTERHÁRMAST

A TOYOTA BEHÚZTA A LE MANS-I MESTERHÁRMAST

A TOYOTA GAZOO Racing fordulatos és sikeres versenyben megszerezte sorozatban harmadik győzelmét a Le Mans 24 órás futamon a TS050 HYBRID-del. Sébastien Buemi, Kazuki Nakajima és Brendon Hartley több mint 5000 kilométeres távot teljesítettek a kimerítő verseny során és öt körös előnnyel győztek a 8. rajtszámú TS050 HYBRID-del, amivel átvették az első helyet a pilóták világbajnoki mezőnyében.

Sébastien és Kazuki számára ez volt sorozatban a harmadik Le Mans-i diadal, ezzel pedig csatlakoztak ahhoz a mindössze hét pilótához, akiknek ez sikerült a futam 97 éves történelme során. Brendon a 2017-es diadala után másodszor győzött itt. A 7. rajtszámú TS050 HYBRID-del megszerzett pole pozíció után úgy tűnt, hogy Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López jó úton haladnak első győzelmük felé a La Sarthe pályán, amíg meg nem hibásodott a szívócsövük – bár ezután 70 perces drámai csatában sikerült visszakapaszkodniuk a harmadik helyre. A FIA Hosszútávú Világbajnokság (WEC), utolsó előtti fordulójában ma aratott győzelemmel a TOYOTA GAZOO Racing immár világbajnok a csapatok mezőnyében, mert behozhatatlan, 57 pontos előnyre tett szert a Rebellion Racing előtt. Ezen a versenyen szerepelt utoljára Le Mans-ban az 1000 lóerős, összkerékhajtású TS050 HYBRID, ami új mércét állított fel teljesítmény és üzemanyag-hatékonyság tekintetében ezen a pályán. A 2012-es, első LMP1 hibridekhez képest 35 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztó TS050 körönként mintegy 10 másodperccel gyorsabb is lett. Ez az autó érte el a valaha mért legjobb köridőt, illetve a futamon megtett legtöbb kört a sorozatban megszerzett négy pole pozíció és három gőzelem mellett. Ezek az eredmények szolgáltak inspirációul a Le Mans-ban fogant hiperautó, a GR Super Sport számára, ezért helyénvaló volt, hogy az új gép első bemutatkozását a versenypályán, percekkel a futam rajtja előtt rendezzék meg. Egy egyedi kialakítású változat tett meg egy bemutató kört, mielőtt a csapat visszaadta a győztesnek járó trófeát a fél hármas rajt előtt – amit a 7. rajtszámú autó a pole pozícióban, míg a 8. rajtszámú gép a harmadik helyen várt. Körülbelül tíz körre a hatodik óra végétől a 7. rajtszámú autó tartotta előnyét a mezőny élén, ami egy teljes körre nőtt a táv feléig. Nem sokkal hajnali három előtt, miközben Kamui vezetett, hirtelen visszaesett az autó teljesítménye, ezért le kellett mennie a pályáról. A sérült szívócsövet sikerült kevesebb mint fél óra alatt kicserélni, így Kamui a negyedik helyen állhatott vissza, hat körrel az első helyezett mögött és négy körrel a harmadik helyen haladó, 3. rajtszámú Rebellion autó mögött. Ennek köszönhetően a 8. rajtszámú autó kényelmes előnnyel állt már az élen, miután sikerült korábban megbirkózni néhány problémával, köztük egy defekttel és egy törmeléktől sérült fékszellőztető légbeömlővel, ami miatt kétszer is ki kellett állni az autóval a bokszutcába, majd egy tízperces javítást is el kellett végezni a hetedik órában. Ám a legénység nem adta fel, és már a második helyen haladtak, amikor a 7. rajtszámú autó meghibásodott. Az immár jelentős előny birtokában Sébastien, Kazuki és Brendon magabiztosan irányították a futam hátralevő részét, és öt körre növelték előnyüket. Kazuki sorozatban harmadszor haladt át elsőként a célvonalon a Le Mans 24 órás versenyen, megerősítve státuszát, mely szerint ő a legsikeresebb japán pilóta a La Sarthe pályán. Mike, Kamui és José kezdetben felzárkóztak a harmadik helyezett mögé, de miután törmelékre futottak, megsérült az autó alja, és ez lerontotta az aerodinamikai teljesítményt. Mindazonáltal ismét versenybe szállhattak a harmadik helyért az utolsó órában, amikor a 3. rajtszámú Rebellion először ütközött a pályán, majd nem tudott kijönni a bokszutcából, így José feljött a harmadik helyre, és harmadikként is ért célba, hat körrel a másik TOYOTA GAZOO Racing autó mögött, és egy körrel lemaradva a második helyezett 1. rajtszámú Rebellion autó mögött. A 8. rajtszámú autó legénysége által Le Mans-ban megszerzett pontoknak köszönhetően nyitott maradt a pilóták világbajnoki címéért zajló versengés, ami majd az idény utolsó futamán dől el Bahreinben november 14-én. A 8. rajtszámú autó előnye hét pont, miközben maximálisan 39 pontot lehet Bahreinben szerezni.

Hisatake Murata, a csapat elnöke: “Ismét láthattuk, hogy milyen nehéz kihívás a Le Mans: a kitartás valódi próbája. Remek volt a csapatszellem és az elszántság arra, hogy felülkerekedjünk a problémákon, amelyek a nyolcas autóval adódódtak kezdetben. Sorozatban három Le Mans-t megnyerni a TS050 HYBRID-del egy valóra vált álom. Gratulálok mindenkinek a csapatban ehhez az eredményhez. Ugyanakkor azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy újabb kettős győzelmet aratunk, és sajnálom a hetes autó pilótáit, szerelőit és mérnökeit, mert ismét nagyon keményen dolgoztak és jól szerepeltek. Egy csapat vagyunk, ezért mindannyian átérezzük csalódásukat. Hiányoztak nekünk ezekben az izgalmas pillanatokban a szurkolók a pálya mellől, de remélem, jövőre ismét találkozhatunk itt velük. Gratulálok a Rebellionnak a dobogós helyhez, erősen megszorítottak minket, és ismét kivívták tiszteletünket. Köszönet az ACO-nak, amiért lehetőséget adtak rá, hogy az idei körülmények dacára idén is élvezhessük a Le Mans-t.”

Mike Conway (7. rajtszámú TS050 HYBRID): “Nem volt túl kedves hozzánk a Le Mans ezekben az években. Örülünk, hogy a TOYOTA GAZOO Racing csapata megszerezte sorozatban harmadik győzelmét, de a garázsnak ebben a felében úgy érezzük, hogy megint lecsúsztunk egy diadalról. Azért is szomorúak vagyunk, mert ezzel alaposan felfordult a helyzet a világbajnoki mezőny élén. Két nagy pofont kaptunk egyetlen futamon. Mindig azért jövünk ide, hogy jól szerepeljünk, de valahogy mindig közbejön valami. De gratulálunk a nyolcas autónak és a csapatnak az újabb győzelemhez.”

Kamui Kobayashi (7. rajtszámú TS050 HYBRID): “Nem erre az eredményre számítottunk, és nem ezt akartuk. Megint nagyon gyorsak voltunk, de nem bánik jól velünk ez a futam. Jól szerepeltünk, ahogyan is csapat is, hiszen sikerült megjavítani az autót éjszaka. Nagyon szerencsétlen problémánk volt, először fordult elő ilyesmi, ráadásul egy ilyen fontos versenyen, de ilyen a Le Mans, ahol bármi előfordulhat. Gratulálunk a nyolcas autónak és a csapatnak a győzelemhez, akik mindent megtettek, hogy mindkét autó célba érjen.”

José María López (7. rajtszámú TS050 HYBRID): “Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a csapatnak és a nyolcas autó legénységének. Nagy eredményt a TOYOTA GAZOO Racing számára, hogy sorozatban háromszor is győzni tudott ezen a nagy versenyen. A csapat nagyon keményen dolgozott, éjjel és nappal is. Mindenki fantasztikus munkát végzett, köztük Mike és Kamui, és úgy gondolom, én is megtettem, ami tőlem tellett. Sajnos nem úgy végződött a futam, ahogy mi szerettük volna. Frusztráló érzés, hogy ilyen gyorsak voltunk, és mégsem győztünk, de újra megpróbáljuk majd.”

Sébastien Buemi (8. rajtszámú TS050 HYBRID): “Nagyszerűen érzem magam. Csapattársaim és az egész csapat fantasztikusan szerepelt. A futam ismét megmutatta, milyen gyorsan meg tud fordulni a szerencse itt Le Mans-ban. Amikor elrajtoltunk, úgy éreztem, hogy minden ellenünk dolgozott: a lassú zónák, a defektek, és a gond a fék hűtésével. Aztán hirtelen minden kezdett jóra fordulni, és már mi álltunk az élen öt körös előnnyel. A Le Mans ismét bebizonyította, hogy itt soha nem lehet tudni, mi jöhet még, amíg le nem intik a futamot.”

Kazuki Nakajima (8. rajtszámú TS050 HYBRID): “Különleges érzés számunkra, hogy az utolsó TS050 HYBRID-ben ülhettünk, ami győzött Le Mans-ban és sorozatban három győzelmet szerzett – ez fantasztikus. Voltak hullámhegyek és hullámvölgyek a futam során, de mindenki igazán jól teljesített, beleértve a testvérautónkat is. Valahogy szerencsésebbek vagyunk, mint a másik autó legénysége. Amikor a hetes autó meghibásodott, csak azzal foglalkoztunk, hogy megnyerjük a futamot a TOYOTA GAZOO Racing számára, és ez nem volt könnyű. Igazán boldog vagyok, hogy ez sikerült, és tagja lehettem ennek a csapatnak.”

Brendon Hartley (8. rajtszámú TS050 HYBRID): “Büszke vagyok csapattársaimra és az egész csapatunkra. Számomra komoly tanulási folyamatot jelentett, hogy ezzel a csapattal lehettem. Séb és Kazuki segítettek nekem elérni a kellő sebességet egy nagyon gyors és bonyolult autóval. Ma voltak kisebb gondjaink, de a díszletek mögött dolgozó fantasztikus szerelő- és mérnökcsapatnak köszönhetően később hibátlan futamot teljesítettünk. Mindent sikerült igazán jól kivitelezni, amit nagyon köszönök a TOYOTA GAZOO Racing csapatának.”

Felső