Huszonnyolc magyar sportoló felkészülését támogatja a Toyota a 2024-es Párizsi Olimpiára és Paralimpiára

Huszonnyolc magyar sportoló felkészülését támogatja a Toyota a 2024-es Párizsi Olimpiára és Paralimpiára

Huszonnyolc magyar olimpikon és paralimpikon vehette át nemrég Team Hungary-köntösbe „öltöztetett” vadonatúj, környezetbarát, öntöltő hibrid elektromos Toyota C-HR-jét a NOB világszintű mobilitási partnere és a MOB stratégiai partnere, a Toyota jóvoltából. A környezettudatosság szinonimájának is tekintett japán autógyártó által támogatott, a 2024-es Párizsi Olimpiára készülő és első lépésként a kvóta megszerzését célul kitűző sportolók között olyan ikonok is szerepelnek, mint minden idők legeredményesebb magyar női olimpikonja, Kozák Danuta, vagy az ugyancsak a kajak-kenusportot képviselő és ugyancsak olimpiai aranyérmes Csipes Tamara és Hadvina-Bodonyi Dóra, illetve a paralimpiai és világbajnoki aranyérmes Kiss Péter Pál. Mellettük ugyanakkor az olimpiai sportok széles körét, így a kajak-kenusportot, az úszást, a vívást, a birkózást, a judót, az öttusát, a sportlövészetet, a kerékpározást, a súlyemelést, a taekwondót, a triatlont és a vitorlázást képviselő és eddig már számos világversenyen bizonyító, és hazánknak érmeket szerző tehetségek mellett több ifjú ígéret is bekerült a támogatottak körébe.

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert, a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota 2016-ban nyolc évre szóló együttműködést kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, 2017-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnere lett – járművekkel, mobilitási szolgáltatásokkal és megoldásokkal segítve az ötkarikás mozgalmat. A Toyota által támogatott magyar sportolók között helyet kaptak olimpiai bajnokok és feltörekvő tehetségek egyaránt, akik számára az összetartozást, a csapategységet, az olimpiai eszmét is szimbolizálják ezek az autók, amelyek megkülönböztetik őket a közúti közlekedők tömegétől. Az autó oldalán a vadonatúj Team Hungary logó és az öt karika jelzi a küldetést és mutatja az utat, no meg azt, hogy az egyedi szignalizációt kapott környezetbarát öntöltő hibrid elektromos Toyota C-HR használója egy azok közül, akik hazánk képviseletére, a sportra és a jó olimpiai szereplésre tették fel az életüket. A támogatott sportolók kiválasztása még tavaly történt meg a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai javaslatai alapján, az együttműködés pedig az idén ugyanazokkal a sportolókkal folytatódott.
A támogatott sportolók között a kajak-kenu sportot az olimpiai és világbajnok Kozák Danuta, Csipes Tamara, Hadvina-Bodonyi Dóra, Tótka Sándor, és az olimpiai ezüsérmes Varga Ádám, valamint a paralimpiai és világbajnoki aranyérmes Kiss Péter Pál képviseli (az ő felkészülését a Toyota a C-HR helyett egy Proace kisbusszal támogatja). A Toyota által támogatott úszók között helyet kapott az olimpiai bronzérmes, valamint világ- és Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka, a világbajnoki ezüstérmes Olasz Anna, az olimpia bronzérmes Kenderesi Tamás, és az olimpiai ezüstérmes és világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf is. A támogatott olimpikonok között a vívósportot Márton Anna világbajnoki bronzérmes kardívó, Siklósi Gergely olimpiai ezüst és világbajnoki aranyérmes párbajtőr vívó, és Szatmári András olimpiai bronz és világbajnoki aranyérmes kardvívó képviseli. A támogatottak körét erősíti emellett Szőke Alex világbajnoki ezüstérmes és Lévai Tamás világbajnoki bronzérmes birkózó, Pupp Réka Európa-bajnoki bronzérmes és Sipőcz Richárd judoka, Kovács Sarolta és Marosi Ádám olimpiai bronzérmes és világbajnok öttusázók, Gulyás Michelle világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes öttusázó, Pekler Zalán ifjúsági olimpiai aranyérmes és Péni István világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes sportlövő, Vas Kata Blanka Európa-bajnoki ezüstérmes kerékpározó, Boros Viktória U23-es Európa-bajnoki aranyérmes súlyemelő, Patakfalvy Luca taekwondos, Bragmayer Zsanett világbajnoki ezüstérmes triatlonos és Vadnai Benjámin ifjúsági aranyérmes vitorlázó.

„Hatalmas büszkeség számunkra, hogy a Toyota a világszintű és hazai olimpiai és paralimpiai, valamint speciális olimpiai mozgalom támogatója lehet, és hihetetlenül inspiráló számunkra, hogy Tokió után válogatott hazai sportolók párizsi felkészülését is támogathatjuk. Fontosnak tartjuk, hogy a hazánk számára már rengeteg dicsőséget szerző sportoló ikonok és olimpikonok mellett számos új reménység munkáját is segíthetjük, reményeink szerint hozzájárulva ahhoz, hogy saját határaikat és a lehetetlent legyőzve újfent nagyszerű eredményekkel örvendeztethessék meg a hazai sportkedvelőket. Legalább ilyen nagy jelentőséget tulajdonítunk annak is, hogy e remélhetőleg az idősebb és fiatalabb generációk számára egyaránt inspirációul szolgáló sportolók büszkén vállalják elkötelezettségüket az egészségtudatos és a környezettudatos élet mellett, hitünk szerint sokakat motiválva az ezeket az értékeket szem előtt tartó tudatos döntések meghozatalára a saját életükben.” – fogalmazott az aztók átadásakor Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációs vezetője.

Az autók átvételét követően több olimpikon is lelkesen nyilatkozott az új Toyota C-HR kapcsán.

„Nagyon megszerettem ezt az autót, büszkén ülök bele minden nap, és örülök, amikor az emberek megnézik az utcán.” – fogalmazott Szatmári András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok kardvívó. „Az új dizájn letisztultabb, finomabb – az előző is tetszett, de ez egy kicsit jobban.” – tette hozzá a sportoló.
„Abszolút egyetértek azzal, hogy az új dizájn kifinomultabb, nagyon tetszik.” – tette hozzá Olasz Anna világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes hosszútávúszó. „Az is jó, hogy ez az autóátadó mindig összehozza a csapatot, tavaly a Hungaroringen még egy kört is tehettünk, amikor átvettük a mostani elődjét. Dinamikus sofőrnek tartom magam, nem szeretek tötyögni, azon vagyok, hogy A-ból B-be a lehető legrövidebb úton jussak el, de a szabályos kereteken belül.” – folytatta a sportoló.

„Folyamatosan úton vagyok, az edzésekről az egyetemre, onnan a versenyekre, ezért nagyon jó, hogy van a fenekem alatt egy ilyen jó autó.” – mondta Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok hosszútávúszó. „Tetszik az új dizájn is, alapvetően szeretem a fehér színt, ez a Team Hungary logó pedig az összetartozást jelenti. Azt, hogy ha nem is teljesen ugyanarról a helyről jövünk, ugyanazok a céljaink – egy csapat vagyunk, egy nagy család.” – tette hozzá az olimpikon.

„Egy éve használom a Toyotát, amelybe minden nap nagyon jó érzés beülni, és látni az oldalán az olimpiai ötkarikát.” – árulta el Vas Kata Blanka, olimpiai és világbajnoki negyedik kerékpárversenyző. „Elárulok egy titkot: az országúti bringám is simán belefér, csak le kell dönteni az üléssort, és még a kereket sem kell kiszedni.” – avatott be.

Felső