MEGGYŐZŐ ÁRRAL RAJTOLT MAGYARORSZÁGON A VADONATÚJ TOYOTA GR YARIS

MEGGYŐZŐ ÁRRAL RAJTOLT MAGYARORSZÁGON A VADONATÚJ TOYOTA GR YARIS

 

A vadonatúj Toyota GR Yarisról valóban nem túlzás azt állítani, hogy a Rally Világbajnokság tüzében kovácsolták: a vérbeli, 260 lóerős, négykerekes sportautóban sűrűsödik össze a WRC-be 17 év kihagyás után visszatérő, azóta pedig már egy konstruktőri és egy egyéni világbajnoki címet is behúzó, és az idei szezonban is élen álló Toyota elmúlt éveinek valamennyi tapasztalata, ráadásul ez a modell szolgál majd az autógyártó új WRC versenyautójának homologizációs alapjául is. Éppen ezért az immár Magyarországon is rendelhető sportautó 11.650.000 Forintos induló ára kifejezetten meggyőzőnek számít, különösen az elképesztően gazdag alapfelszereltség ismeretében. A sportautóhoz a Toyta ráadásul vadonatúj 1,6 literes, háromhengeres 260 lóerős turbómotort fejlesztett, így a különleges, áramvonalas és könnyű karosszériának köszönhetően elképesztően jó, 4,9 kg/lóerő tömeg/teljesítmény arányt értek el, ami szintén külön a GR Yarishoz fejlesztett kis tömegű GR-FOUR összkerékhajtással kombinálva kiemelkedő menettulajdonságokat tesz lehetővé.

A Tommi Mäkinen Racinggel (ami szintén nem rossz ajánlólevél) együttműködésben készülő vadonatúj GR Yaris a GR Supra után a Toyota második globális GR modellje, egy vérbeli sportautó, amely a díjnyertes Toyota csapat Rally Világbajnokságon (WRC) szerzett tapasztalatai alapján készült, így a motorsport-technológia és az ott alkalmazott megoldások most átkerülnek a sorozatgyártású autókba is. Ez egybecseng a TOYOTA GAZOO Racing mottójával, mely szerint egyre jobb és egyre élvezetesebben vezethető autókat kell készíteni. A Yaris modellsorozat csúcsára pozícionált GR modell a TOYOTA GAZOO Racing és WRC partnere, a Tommi Mäkinen Racing autótervezési tapasztalatai alapján született, és az autó – homologizációs modellként – a következő Yaris WRC versenygép alapjául is szolgál. Az új modell minden szempontból képes arra, hogy tulajdonosa sikerrel vegyen részt regionális rallyversenyeken.

A Toyota a 2020-as Tokiói Autószalonon mutatta be a GR Yarist, ahol a GAZOO Racing elnöke, Shigeki Tomoyama a következőket mondta: „A TOYOTA GAZOO Racing elkötelezetten dolgozik, hogy továbbfejlessze autóit és munkatársait, mégpedig azzal a céllal, hogy világszínvonalú sorozatgyártású sportkocsikat készítsen. Míg az új GR Supra pályaversenyzésre fejlesztett sportkocsi, addig a GR Yarist rallyversenyeken történő részvételre tervezték, és erre már rengeteg rajongónk várt.”

Az autó minden szempontból teljesítmény-központú: vadonatúj platform és motor, új futómű, kis tömegű konstrukció, áramvonalas kialakítás és vadonatúj GR-FOUR állandó összkerékhajtás jellemzik. Nagy teljesítményével és alacsony tömegével ennek a gépnek mindene adott a sikerhez – akárcsak ahhoz, hogy sportos utcai kompakt ferdehátúként lélegzetelállító teljesítményt nyújtson.

Büszke örökség
Az új GR Yaris az 1999-es Celica GT-FOUR óta a Toyota első igazi összkerékhajtású sportkocsija, és az első WRC homologizációs modell. Két generációjának három modelljével a Celica GT-FOUR a Toyota legsikeresebb WRC-autója volt a rally aranykorában. Ez a modell 30 győzelmet, négy egyéni és két gyártói világbajnoki címet szerzett a Toyotának. Neves elődjére és annak hajtásrendszerére való hivatkozásként a GR Yaris csomagtérajtaját GR-FOUR logóval díszítették. A GR Yaris homologizációs modellként alapul szolgál majd ahhoz az új versenyautóhoz, mellyel a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team rajthoz áll a Rally Világbajnokságon (WRC). A Toyota 2017-től indul újra a világbajnokságon, s azóta 2018-ban csapat világbajnoki, 2019-ben pedig Ott Tänakkal egyéni világbajnoki címet is szerzett.

Prioritások a fejlesztés során
A Tommi Mäkinen Racing tapasztalt mérnökei és fejlesztői az aerodinamika és a súlyelosztás tökéletesítésére, illetve a könnyű szerkezetre összpontosítottak. Ez a három tulajdonság létfontosságú a lehető legjobb menetteljesítmények és vezethetőség eléréséhez. Az alacsonyabb tetővonalnak köszönhetően az autó jobban hasítja a levegőt; az új 1,6 literes turbómotor hátrébb helyezésével és az akkumulátor csomagtartóba telepítésével pedig jobb lett az autó balansza. Ez jobb vezethetőségben, stabilitásban, és engedelmesebb viselkedésben mutatkozik meg.A háromajtós felépítmény könnyű anyagokból, például szénszálas polimerből és alumíniumból készült elemeket is tartalmaz, így a tömeg/teljesítmény arány lenyűgöző. A platformnak köszönhetően a hátsó tengelytáv szélesebb lehet, ami helyet ad az új kettős keresztlengőkaros hátsó futóműnek. Az oldalsó szerkezeti elemeket is megerősítették, így lehetővé válik a futómű teljes potenciáljának kihasználása. Annak érdekében, hogy az elmélet a gyakorlatban is működjön, a fejlesztés során a GR Yarist professzionális pálya- és rallyversenyzők tesztel.

Különleges felépítés
Habár az új GR Yaris a vadonatúj Yaris-sorozat csúcsmodellje, a háromajtós karosszéria tetővonala 91 milliméterrel alacsonyabb, ami kupészerű sziluettet kölcsönöz az autónak, és ezt a benyomást tovább erősítik a keret nélküli ajtók. Elölről nézve a látványos hűtőrács és a levegőbeömlők mutatják az autó GR státuszát, míg hátul széles a nyomtáv, és az izmos sárvédők alatt 18 colos könnyűfém keréktárcsák terpesztenek.

Vadonatúj 1,6 literes turbómotor
A GR Yaris vadonatúj turbómotorja háromhengeres, és teljesítményét a motorsportból átvett technológiákkal maximalizálták. Így például multijet olajbefecskendezéssel hűtik a dugattyúkat, a kipufogószelepek nagy átmérőjűek, és a szívócső részben gépi megmunkálású. Hengerűrtartalma 1618 cm3, legnagyobb teljesítménye 261 DIN lóerő (192 kW), nyomatéka pedig 360 Nm. A könnyű és kompakt DOHC 12 szelepes erőforrást egyszeres megfúvású, golyóscsapágyas turbó tölti, és hatfokozatú, nagy nyomaték átvitelére tervezett sebességváltó kapcsolódik hozzá.

Elképesztő tömeg/teljesítmény arány
A GR Yaris fejlesztésénél a jó menetteljesítmények elérése érdekében kulcsfontosságú cél volt a jó tömeg/teljesítmény arány. A karosszéria túlnyomórészt könnyű anyagokból, például egy új szénszálas polimerből készült; ebből állították elő kompressziós formázással a tetőt. A motorháztetőhöz, az ajtókhoz és a csomagtérajtóhoz alumíniumot használtak. Ennek eredményeképpen a GR Yaris teljesítménye a C kategóriás ferdehátúakéval egyezik, de tömege csupán egy B kategóriás ferdehátúé (menetkész tömeg: 1280 kg), vagyis tömeg/teljesítmény aránya mindössze 4,9 kg/DIN lóerő. Így a gyorsulás 0-ról 100 km/órára alig 5,5 másodperc, és az elektronikusan leszabályzott végsebesség 230 km/óra.

GR-FOUR: új összkerékhajtás rendszer
A GR Yaris teljesítményét az új GR-FOUR összkerékhajtás viszi az útra. Ezt a rendszert úgy tervezték, hogy mind a négy kerékre optimális hajtóerőt juttasson, miközben egyszerű és könnyű is. Az első és a hátsó tengely közt egy nagy érzékenységű tengelykapcsoló osztja el a nyomatékot. Extraként, a versenypálya csomag (részletek lejjebb) részeként két Torsen önzáró differenciál is rendelhető, melyek a bal és jobb oldali kerekek közti nyomatékeloszlást szabályozva segítik az autó irányítását. Az ötletes rendszer kissé eltérő áttételeket használ az első és a hátsó tengelyhez. Elvileg lehetővé teszi, hogy az első/hátsó nyomatékeloszlás 100:0 (teljes elsőkerékhajtás), vagy 0:100 (teljes hátsókerék-hajtás) legyen. Ez a rugalmasság előnyt jelent más – kettős tengelykapcsolós, vagy állandó hajtást biztosító központi differenciálos – összkerékhajtás rendszerekkel szemben, ráadásul a GR FOUR rendszer lényegesen könnyebb is ezeknél. A vezetőnek egy módozatválasztó kapcsoló segítségével lehetősége van ízlése és a menetkörülmények szerint beállítani az összkerékhajtást. Normál módban az alap első/hátsó nyomatékeloszlás 60:40. Sport módban az egyensúly hátra tolódik, és 30:70 arányú lesz a nyomatékeloszlás. Ez élvezetes vezethetőséget tesz lehetővé kanyargós utakon és versenypályán. Versenypálya üzemmódban 50:50 arányú az eloszlás, ami ideális a versenypályák kiélezett helyzeteiben, illetve a speciál szakaszokon. A nyomatékelosztás minden üzemmódban automatikusan alkalmazkodik a vezető és a jármű viselkedéséhez, illetve a pálya állapotához.

Speciális padlólemez és futómű
A GR Yaris a típus számára kifejlesztett speciális platformon alapul, melyet az új, 2020-as Yarishoz tervezett GA-B platform első, és a GA-C platform hátsó részének felhasználásával alakítottak ki. Ez a megoldás lehetővé teszi az újfajta futómű-kialakítást és a GR-FOUR összkerékhajtás használatát. A speciális padlólemez nagy mértékben hozzájárul az autó kitűnő stabilitásához és vezethetőségéhez. Az új Yaris csatolt lengőkaros hátsó futóműve helyett a GR Yarisban kettős keresztlengőkaros rendszer található, melynek minden elemét a nagy igénybevételre optimalizálták. Elöl MacPherson rugóstagokat használnak.

Nagy teljesítményű fékrendszer
A nagy teljesítményű fékrendszer 356 mm átmérőjű, hornyolt féktárcsáit és négydugattyús féknyergeit úgy tervezték, hogy megfeleljenek a nagy sebességű pályaautózásnál és a speciál szakaszokon fellépő kemény igénybevételnek, valamint magas színvonalú hőtűrő képességük legyen.

Versenypálya csomag
A vásárlók extraként versenypálya csomaggal is kérhetik a GR Yarist. A csomag a következőket tartalmazza: önzáró Torsen differenciálmű az első és a hátsó tengelyen, tuningolt futómű és 18 colos kovácsolt keréktárcsák Michelin Pilot Sport 4s 225/40R18 gumikkal.

Új GR gyártóközpont Motomachiban
A GR Yaris kifogástalan minősége érdekében a Motomachi üzemben külön gyártósort alakítottak ki a GR sportkocsik összeszerelésére. A hagyományos futószalagos rendszer helyett a karosszériakészítő és az összeszerelő sor különálló cellákból áll, melyeket automatikusan vezérelt járművek kapcsolnak össze. A gyártás során minden autó elkészítése nagyszámú manuális folyamatot igényel, amelyekhez a Toyota tapasztalt szakemberekből álló csapatot alkalmaz. A gyártósor kialakítása és a gondosan kiválasztott munkatársak képességei kivételes pontosságú összeszerelést tesznek lehetővé a nagy merevségű karosszériákon. Ez a pontosság hagyományos gyártósorokon nem lehetne elérhető. Ezekkel az új gyártási módszerekkel a GR üzem képes különböző típusú termékek kis sorozatszámú termelésére – úgy, hogy a produktivitást illetően nem kell kompromisszumot kötni.

 TOYOTA GR YARIS MŰSZAKI ADATOK

Felső