4 VADONATÚJ HILUXOT KÜLD CSATÁBA A TOYOTA A 2021-ES DAKAR RALLYN

4 VADONATÚJ HILUXOT KÜLD CSATÁBA A TOYOTA A 2021-ES DAKAR RALLYN

A vadonatúj Toyota Hilux november végén érkezik meg a magyarországi márkakereskedésekbe, az ikonikus pickup legújabb generációja ugyanakkor már januárban megméreti magát a világ legkeményebb terep versenyén. A Hilux előző generációja 2019-ben elhozta az első helyet a Dakaron, 2020-ban pedig ezüstérmet szerzett, a Toyota nem titkolt célja hogy az új Hilux ismét a dobogó legfelső fokán álljon.

A TOYOTA GAZOO Racing négy csapatot indít a január 3-án, a szaúd-arábiai Dzsiddából startoló 2021-es Dakar Rallyn. A gyári csapat a következő egységekből áll fel: Nasser Al-Attiyah és navigátora, Mathieu Baumel; Giniel de Villiers és navigátora, Alex Haro; az újonc Henk Lategan és navigátora, Brett Cummings; valamint Shameer Variawa és navigátora, Dennis Murphy.

A Dakaron 2012 óta részt vevő csapatban hat tapasztalt szaktekintély mellett a rally-raid világában viszonylag újoncnak számító versenyzők is indulnak 2021-ben. Ez a TOYOTA GAZOO Racing számára komoly támadóerőt jelent Nasser és Mathieu valamint Giniel és Alex személyében, miközben Henk és Brett, valamint Shameer és Dennis elmélyítheti tudását és tapasztalatát. A csapat már az első Dakar-részvétele óta kiváló abszolút eredményeket ért el: 3. helyezés (2012), 2. helyezés (2013), 4. helyezés (2014), 2. helyezés (2015), 3. helyezés (2016), 5. helyezés (2017), 2. helyezés (2018), 1. helyezés (2019) és 2. helyezés (2020). Akárcsak 2020-ban, úgy a következő versenyen is a 2019-es győztesek és a 2020-s másodikok, Nasser és Mathieu lesznek a csapat frontemberei. Ők a csonka 2020-as szezonban megnyerték az Andalúzia Rallyt, és Nasser célja, hogy behúzza a harmadik Dakar győzelemért járó strigulát. Giniel és Navigátora, Alex a 2019-es Marokkó Rallyn szerzett győzelemre szeretnének építeni; ezt a versenyt Giniel már háromszor nyerte meg.

2021-ben a dél-afrikai Henk és Brett is csatlakozik a csapathoz. Henknek, aki sorozatban másodszor nyerte meg a rangos South African Cross-Country versenysorozatot (SACCS), ez lesz az első Dakar-szereplése, ahol a lehető legtöbbet szeretne tanulni. Navigátora, Brett már kétszer részt vett a kemény versenyen, méghozzá motorkerékpáron. 2014-ben második helyezést ért el a gyári támogatás nélkül induló versenyzők számára kiírt Malle Moto kategóriában.

A négy autóból álló csapatot a dél-afrikai Shameer és Dennis teszi teljessé. Shameer a múltban megnyert több dél-afrikai helyi bajnokságot, és a Dakaron is részt vett már, de ez lesz az első szereplése a TOYOTA GAZOO Racing színeiben. Dennis korábban technikusként volt a csapat tagja, és navigátorként többszörös dél-afrikai országos bajnok, de a Dakaron most fog először navigálni.

A csapat a Toyota Hilux legújabb változatával fog versenyezni, amit a csapat főhadiszállásán fejlesztettek ki. Ez nincs messze a híres johannesburgi Kyalami Grand Prix versenypályától. A jelenlegi autó alapjául a versenyeken már bizonyított, 2018-ban bemutatott Hilux szolgál. Jellemzői a középmotor, a független hátsó felfüggesztés és az összkerékhajtás. Az autón az évek során fontos fejlesztéseket hajtottak végre, a Dakar Rallyn elért eredményei pedig jól példázzák a Hiluxra jellemző megbízhatóságot és robusztusságot. Az autó megjelenésének évében, 2018-ban második és harmadik helyet ért el a csapat, melyet 2019-ben abszolút győzelem, 2020-ban pedig második hely követett.

Az autó fejlődésében lényeges szerepet játszott, hogy a csapat részt vett a helyi SACCS bajnokságban. Ez lehetővé tette a TOYOTA GAZOO Racing Dakar Team vezetője, Glyn Hall számára, hogy folyamatosan fejlessze az autót azoknak a visszajelzéseknek a figyelembe vételével, melyeket Giniel és Henk adott számára a versenyben szerzett tapasztalatok alapján. 2021-re az autó alapvető felépítése és méretei nem változtak, de a futóművön és a V8-as motoron végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően a Hilux ütőképesebb és strapabíróbb, mint valaha.

A 2021-es Toyota Hilux versenygép legfőbb változása a karosszéria formája, mely a jelenlegi széria Toyota Hilux alakját idézi. A sorozatgyártású autót látványos, új orrkiképzés és erős 2,8 literes motor jellemzik, emellett pedig javultak a menetteljesítményei szilárd burkolatú úton és terepen is, kényelmesebb lett, felszereltsége gazdagabb, és a modellpaletta is szélesebb. Az új, 2020-as Hilux elejét teljesen áttervezték. A merész, háromdimenziós hatású hűtőrács és a lökhárító látványosan kihangsúlyozzák a pickup erőteljes kiállását, miközben kiemelik robusztus, minden terepet maga alá gyűrő jellegét.

Az új 2755 cm3-es, DOHC(1) 16 szelepes dízelmotor teljesítménye 150 kW/ 204 DIN lóerő 3400-as fordulatszámon. Automata váltóval 500 Nm a blokk legnagyobb forgatónyomatéka 1600 és 2800 fordulat között, míg a kézi váltós kivitel legnagyobb forgatónyomatéka 420 Nm az 1400-3400 fordulatszám-tartományban.

Az összkerékhajtású Hilux egyébként is páratlan terepjáró képességeit egy új, elektronikus funkció teszi még jobbá, ami (2WD módban bekapcsolva) egy mechanikus, részlegesen önzáró differenciál hatását kelti. Ennek segítségével a kis tapadású útfelületen kétkerékhajtással is javul az útkapcsolat (csak a 4WD modellekhez rendelhető). A rendszer az alapjárati fordulatot 850-ről 680-ra csökkenti, a jobb adagolhatóság érdekében megváltoztatja a gázpedál reakcióját, VSC-rendszere fejlettebb, erre a célra kifejlesztett változó kormányrásegítése gondoskodik az éppen megfelelő kormányerőről, és kerékelfordulási szög érzékelője is új. A Hilux kivételes terepképességét a számok is jelzik: a duplakabinos változat 310 mm-es hasmagassága kategóriaelső érték, első és hátsó terepszöge 29 és 26 fok, és az autó 700 mm mély gázlón képes áthaladni.

A 2021-es Dakar Rally helyszíne kizárólag Szaúd-Arábia lesz. A csapatok január 3-án indulnak Dzsiddából. A 2021-es útvonalat a tavalyihoz hasonló terepen jelölik ki, de a rendezők megígérték, hogy új szakaszokat is beiktatnak majd, hogy még izgalmasabbá tegyék a versenyt. A hagyományos pihenőnap január 9-én, Hail városában lesz; innen az útvonal visszafordul Dzsidda felé, ahová január 15-én érkeznek meg a versenyzők. A 2021-es útvonalban két olyan szakasz is lesz, melynek rajtja és célja is ugyanott van, valamint lesz megint maratoni szakasz, ahol a versenyzők éjszaka nem térhetnek vissza szervizelni és bivakba.

2021-ben új, digitális itinert vezetnek be, ami csak közvetlenül a szakaszok előtt fogja megjeleníteni az útvonalat. Ezt a rendszert már a 2020-as Dakar Rally bizonyos szakaszain is kipróbálták, de mostantól ez lesz az alap. Az új formátum még kiszámíthatatlanabbá teszi a versenyt, másrészt viszont könnyebbé válik a versenybírók számára az adminisztráció és az ellenőrzés.

Glyn Hall, csapatvezető: “Izgatottan várjuk a 2021-es Dakar Rallyt. Különösen a COVID-19 világjárvány miatt kialakult körülmények adnak okot az aggodalomra, hiszen ez jelentős mértékben uralta az idei év motorsport eseményeit. A dolgok jelenlegi állása szerint az új év legelején kezdődhet a verseny, mi pedig örömmel és büszkeséggel indítjuk majd négy, Dél-Afrikában fejlesztett és épített Toyota Hilux versenyautót.”

 

 

 

 

Nasser Al-Attiyah: “Boldog vagyok, hogy visszatérhetek a Dakarra, és újra vezethetem a Hiluxot. 2019-ben ezzel az autóval győztünk, 2020-ban pedig másodikok lettünk vele. Ideje, hogy visszatérjünk Szaúd-Arábiába, és újra harcoljunk a győzelemért.

Giniel de Villiers: “A Dakar mindig is embert próbáló verseny volt, és tavaly bebizonyosodott, hogy Szaúd-Arábia is megfelelt a Dakar keménységének. Várjuk már a januári rajtot, és készek állunk az újabb kihívásra a szaúdi dűnéken és utakon. A Hilux jobbnak érződik, mint valaha is volt, és biztos vagyok benne, hogy ez a megfelelő autó az előttünk álló versenyre.”

Henk Lategan: “Mindig is arról álmodoztam, hogy versenyezhessek a Dakaron. A világ leginkább embert próbáló versenye viszont annak ellenére ijesztő távlat, hogy Dél-Afrikában két bajnokságot is megnyertem. Boldog vagyok, hogy velem lesz Brett, aki már kétszer is versenyzett a Dakaron. Miután a dél-afrikai nemzeti terepversenyeken is Hilux-szal versenyeztem, jól ismerem ezt az autót, és ez sokat segít.”

Shameer Variawa: “Korábbi Dakar-élményeim arra sarkalltak, hogy még többet akarjak. Most a gyári csapat tagjaként fogok indulni a versenyen, és az a célom, hogy a lehető legtöbbet tanuljak ott. Ezzel együtt szeretnék jó eredményt elérni, megpróbálok majd kezdettől fogva egyensúlyt találnia a sebesség és a stratégia közt.”

 

Mathieu Baumel (Franciaország), Navigátor
Pályafutásának csúcspontjai:
Dakar Rally győzelem (2015, 2019)
FIA Cross Country Világkupa győzelem (2015, 2016, 2017)

Nasser Al-Attiyah (Katar), Pilóta Pályafutásának csúcspontjai: Dakar Rally győzelem (2011, 2015, 2019) FIA Cross Country Világkupa győzelem (2008, 2015, 2016, 2017)
Mathieu Baumel (Franciaország), Navigátor Pályafutásának csúcspontjai: Dakar Rally győzelem (2015, 2019) FIA Cross Country Világkupa győzelem (2015, 2016, 2017)

 

Giniel de Villiers (Dél-Afrika), Pilóta Pályafutásának csúcspontjai: Dakar Rally győzelem (2009) Marokkó Rally győzelem (2003, 2006, 2007, 2019)
Alex Haro (Spanyolország), Navigátor Pályafutásának csúcspontjai: Dakar Rally 2. (2019)

 

 

Henk Lategan (Dél-Afrika), Pilóta Pályafutásának csúcspontjai: Dél-Afrikai Cross-Country bajnok (2019, 2020)
Brett Cummings (Dél-Afrika), Navigátor Pályafutásának csúcspontjai: Dél-Afrikai Cross-Country navigátor bajnok (2019, 2020) 2. a Malle Moto kategóriában, Dakar 2014

 

Shameer Variwa (Dél-Afrika), Pilóta Pályafutásának csúcspontjai: Dél-Afrikai Off-Road bajnok (2000)
Dennis Murphy (Dél-Afrika), Navigátor Pályafutásának csúcspontjai: Dél-Afrikai Cross-Country navigátor bajnok (2013, 2014, 2015, 2018)
Címkék:
Felső